|
Bejelentkezés
Hírlevél
|
Ötszáz euró minden csecsemőnek
Az oktatási törvénytervezet 500 eurós bankszámlát hozna létre az újszülötteknek.Jövő szerdán, a Jászvásárba kihelyezett kormányülésen tárgyalja majd először a román kormány az új oktatási törvény tervezetét. Ebben pedig szerepel majd egy olyan paragrafus is, amely igen boldoggá tenné a gyereket várókat. A kormány ugyanis azt vállalná, hogy minden újszülött számára 500 eurót tartalmazó bankszámlát nyitna a későbbi oktatása támogatására. A 302-es paragrafus tartalma mellesleg nem újdonság, ez a javaslat már tavaly szeptemberben, az Ecaterina Andronescu akkori szakminiszter által kidolgozott tervezetben is benne volt. Az akkori elképzelések szerint a kormány a Román Nemzeti Bank napi lej/euró árfolyama alapján 500 eurót helyezne letétbe minden újszülött gyerek számára. A számla létrehozásához a szülőknek, azok felhatalmazottjainak vagy a gyerek jogi képviselőinek a születési bizonyítványt kellett volna felmutatniuk. A gyerek csak 14. életévének betöltése után jutott volna az összeghez, a szülők, azok felhatalmazottjai vagy a gyámok engedélyével. Az összeget csakis tanulmányi célokra lehetett volna felhasználni. A jelenlegi törvénytervezet részletei még nem ismertek, de vélhetően csak kevéssel tér el a tavaly megfogalmazottól
0 felhasználó értékelte a hírt. Értékelések átlaga: 0
|

