|
Bejelentkezés
Hírlevél
|
Félholtra verte a bíró az edzőt![]()
Kapcsolódó hírek:
Kapcsolódó hírek:
A Valencia melletti mérkőzés után az edzőt a kórházba, a bírót az őrszobára vitték.A labdarúgás körüli brutalitás egy hihetetlen példájának lehettek tanúi azok a nézők, akik a spanyolországi Valencia melletti El Puig városkában a helyi csapat és a Burjasso közötti barátságos (!) meccsre látogattak ki. A vendégek edzője, Jose Luiz Perez Cuesta egy adott pillanatban reklamálni kezdett a játékvezetőnél. „Jose azt mondta a bírónak, hogy ostoba. A játékvezető a piros laphoz nyúlt, mintha ki akarta volna állítani, majd mikor közelebb ért, elküldte az anyjába és lefejelte", mesélte a történteket Feliciano Catala, a Burjasso ificsapatának az edzője. A 20 év körüli játékvezető ezzel azonban nem elégedett meg, a támadást folyatva addig rugdosta a földön fekvő, eszméletét elveszítő edzőt, amíg az odarohanók le nem fogták. Ámokfutásának eredménye igen elrettentő, Pereznek ugyanis eltört az orra, a csuklója, a válla és néhány bordája. Természetesen rövidesen a rendőrség is kiérkezett, akinek a bírós azt mondta, hogy nem történt semmi. Ez persze a rend őreit nem győzte meg, akik elvezették őt, míg a két klub egyaránt feljelentette a brutális sípmestert.
0 felhasználó értékelte a hírt. Értékelések átlaga: 0
|

